Verses mese a Mikulásról

Mackó bácsi odújában

Szokatlanul nagy a csend.

Téli-módi aluvásra

Készülődnek odabent.

 

Frici, a kis kölyökmackó,

Már egy hete elaludt.

Mackó néni két tüskével

Beszögezte a kaput.

 

Mackó bácsi leverte a

Makrapipa parazsát.

Átölelte Mackó nénit

Brumma! Brumma! Jóccakát! –

 

Hanem  annyit izgett-mozgott,

Forgolászott, csapkodott,

Mancsa karma kitépte a

Kockás karton-huzatot.

 

A dagadó dunnaciha

Ásítozva kiszakadt,

Szálltak egymás hegyén-hátán

A tollpihe-madarak.

 

Lelkendezve keringőztek:

Seje-huja! Haja-hej:

Frici mackó orrán táncolt

Pihécske és Tollpehely.

 

A bocs orrát dörzsölgette,

Háromszor is hapcizott.

Saját magát orrba vágta:

Mégiscsak sok, ami sok!

 

Kik vagytok és mit akartok?

A két pihe kacagott.

Titkon összesúgtak-búgtak,

Becsapták a kis bocsot.

 

Hópihécskék vagyunk. Látod?

Ruhánk puha és fehér. –

Mumma mama azt mesélte,

A hó hideg, mint a dér!

 

A te mamád alszik télen

Azt se tudja, mi  a hó!

Mackó nagymamád se látta:

Milyen a jó Télapó!

 

Gyere, Pihe! – hívta Pehely:

Csúszkáljunk a patakon. –

Gyere te is! – csalták Fricit.

Itt a remek alkalom.

 

Frici mackó talpra ugrott,

Fölemelete buksiját:

Meséljetek Télapóról!

Kedves Pihe! Mondd tovább!

 

Télapóka öreg bácsi.

Hóhegyeken éldegél.

Jégből van a palotája,

Kilenc tornya égig ér.

 

Miklós-napkor minden évben

Teletömi puttonyát.

Mézes-mázos ajándékkal

Szánkózik az úton át.

 

Frici egyre kíváncsibb lett:

Nagyon hideg künn a tél?

Gyáva bocs vagy! A hidegtől

Még a gyönge őz se fél!

 

Frici már nem tétovázott.

Bátran mondta: - Elmegyek!

Csak nem fekszem egész télen

Itthon, mint a betegek?

 

Nekifeszült az ajtónak.

Kinyitotta: - Nosza hát!

Nem bújsz vissza!? – fenyegette

Öklével a nyírfaág.

 

Frici rá se hederített,

Sebbel-lobbal kiszaladt.

Fényes téli napsütésben

Nyalogatta a havat.

 

A két pihe elvezette

A befagyott patakig.

Jeges hátán csicsonkáztak,

Csúszkáltak egy darabig.

 

Hanem mikor a fák alól

Előbújt a téli est,

Frici ijedezve látta,

Hogy már sötétedni kezd.

 

Pihécske is vacogott már,

Pehelyke is remegett,

Hanem ők a bocs-bundában

Találtak a jó meleget.

 

A furfangos két mihaszna

Összebújva elaludt;

Fricike meg pityeregve

Keresgette: - Hol az út?

 

Szerencsére szelek anyja

Meglátta a fákon át,

Hogy a havas mackóbocsot

Cibálják az unokák.

 

Mars haza a fellegekbe!

Aludjatok hajnalig!

Én elviszem a kicsi bocsot,

Bárcsak tudnám, hol lakik? –

 

Meddig mentek; ki tudhatná?

Tán a pelyhes fellegek.

Ám egyszer csak ott jártak a

Kilenctornyos vár felett.

 

Télapóka kipillantott,

Gyorsan oda sietett.

Nem tudta, a borzas havas

Bundácskában mi lehet.

 

Nagy nehezen lehámozta

Friciről a hósubát:

Vaú! Vaú! Egy kismackó!

Kerülgették a kutyák.

 

Fényes szemű ezüst-cica

Odafutott: - Miaó!

A kis bocsnak édes-mézes

Őz-tejecske volna jó!

 

Télapóka símogatta.

Nem kérdezte: kicsoda?

Örült, hogy a megfagyott bocs

Oda került. Épp oda.

 

Aranyozott cicatálban

Kapott édes őz-tejet.

Télapóka szelíd keze

Símogatta szél helyett.

 

Ezüstcica miákolva

Hívogatta Fricikét.

Ám a kis bocs Télapókát

El nem hagyta semmiképp.

 

Fogócskázni sem volt kedve.

Télapónak segített,

Kis zsákokra, zsomborokra

Kötött piros zsineget.

 

Elmesélte Miklós bá-nak

Szánom-bánom könny között.

Hogy a kedves odújából

Két pihével megszökött.

 

Nem kér diót, csokoládét,

Még a lépesméz sem jó.

Csak azt kéri: odújába

Vigye vissza Télapó.

 

A Mikulás meghallgatta

A kis mackó-bánatot.

Megígérte másnap reggel

Hat rénszarvast szánba fog.

 

Legelsőnek Frici ül fel.

Ezüstcica búcsúzik.

A kutyák is hűségesen

Kísérik a kapuig.

 

Télapóka felrakta még

Három zsákját, puttonyát.

A kis bocsot ölbe vette,

Ne fázzon az úton át.

 

Szalad a szán, repül a szán.

Múlik a nap. Délután

Az ismerős barlang elé

Nesztelenül ér a szán.

 

Ott a kis bocs úgy leugrik,

Mint a sebes pillanat.

Nyírfaág, hogy jobban lássa,

Lerázza a friss havat.

 

Ilyet még a legöregebb

Jegenye se láthatott,

Miklós napján Télapóval

Ölelkező kis bocsot.

 

Fricike a nyitott ajtón

Belopódzik csendesen,

Mackóéknál ennyi zajra

Nem ébred fel senki sem.

 

Télapóka kinyitja a

Jégvirágos ablakot,

Keze nyomán itt is, ott is

Két üveg méz mosolyog.

 

Begurul a piros alma,

Csengő dió, mogyoró,

Lesz öröm, ha észreveszik

Erre járt a Télapó!

 

Amikor a távolodó

Szarvasszánkó dala cseng,

A két pihe előbújik.

Jobbra libben, balra leng.

 

Pihe Fricit csiklandozza.

Mi az? Meg se köszönöd,

Hogy elvittünk Télországba,

Szedte-vette bocs-kölyök! –

 

Nem csoda, hogy Fricikének

A szava is elakadt.

Egy csapásra kézre kapja

A két pihe-madarat.

 

Bedugja a vánkos csücskén.

Rábiccenti buksiját.

Februárig meg sem moccan

- Brumma, brumma! Jóccakát!