A Mikulás már aludt. Reggel korán kellett indulnia, hogy minden kedves kis barátjához eljusson. A szánkó telis-tele ajándékokkal. Örülnek majd a gyerekek!

Talán még álmában is erre gondolt. Igazán szépet álmodott. Mindenütt mosolygó, kacagó gyerekeket látott, akik énekeltek, táncoltak és verset mondtak. Jókedvűen pillantott mindegyikükre, s örömmel látta, mennyit nőttek tavaly óta. Éppen énekelni akart - együtt a vidám gyereksereggel -, amikor recsegés, ropogás szakította félbe az álmot. Felriadt.

Alig tudta kinyitni a szemét. Legszívesebben aludt volna tovább, de az a rettenetes hang ismétlődött. Gyorsan felkapcsolta a villanyt. Ránézett az órára. Annak a hangját gondolta recsegésnek, ropogásnak, hegyomlásnak, földrengésnek..., pedig csak azt jelezte:

- Ideje felkelni, fürgén útra kelni!

Mosakodott, fésülködött, felöltözött, a reggeli tornáról sem feledkezett el. Hamar reggelizett és alaposan fogat mosott, azután magára vette jó meleg bundáját, hiszen nagyon hideg van odakint.

- Először kinyitom a kaput, addig se fázzanak a szánkó előtt a szarvasok! - gondolta.

Egy fordítás, két mozdulat, ám a kapu zárva maradt. Hiába nyikordult-csikordult a kulcs, s fordult el a zárban, hiába nyomta a kilincset... Nyomta, húzta, cibálta, lökdöste, bökdöste: semmi.

A másik kapuhoz szaladt. Nem nyílt. A harmadikkal és a negyedikkel is feleslegesen próbálkozott.

- Több kapu nincs! Ráadásul mindegyik kifelé nyílik.

Felnézett a magasba. Sűrű pelyhekben hullt a hó. Lepillantott: térdig gázolt ő is ebben a csodálatos fehérségben.

- Biztosan a sok-sok hó torlaszolta el a kapukat! A gyerekekhez pedig el kell mennem! Kár, hogy nem tudok repülni! Hogyan szabadulhatnék ki a Mikulásvár fogságából?

Tűnődött, gondolkodott. Beszaladt a házba, fel a toronyba. Meghúzta a várharang kötelét. A csendes hóesésben messzire szállt a bimmm-bammm...Madarak, őzek, szarvasok és az ébredező mókusok figyeltek a szavára. Mindenki a Mikulás-hegy oldalára szaladt. Alig találták meg a bejáratot, úgy beborított mindent a hó.

- Segítenünk kell a Mikulásnak! - mondták a madarak.

- Segíteni, segíteni! Hogyan segítsünk? Bemenni sem tudunk! - morgolódtak az őzek és a szarvasok.

- Ti legalább tudtok repülni - szóltak a mókusok, akik legszebb álmukból ébredtek...

Megszólalt a legöregebb, legbölcsebb szarvas:

- A madarak repüljenek, a mókusok másszanak be a várba! Odabent kérdezzétek meg, hogyan tudnánk segíteni...Mi addig idekint patáinkkal kaparjuk a kapu előtt a havat.

Amint mondta, úgy is tettek. A madarak repültek, a mókusok másztak, s egykettőre a Mikulás előtt álltak.

- Szervusztok, kedves kis barátaim! Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek. Nem tudom, mit tegyünk...Sok-sok gyerek vár mindenütt. Az ablakokban szépen kitisztított kis cipők. A szánkóm tele ajándékkal. Én meg ki se tudok lépni az udvarról.

- Mi a csőrünkbe csippentjük az ajándékokat, s elvisszük mindenkinek...- ajánlották a madarak.

- Mi puttonyt teszünk a hátunkra, abba rakjuk a meglepetést... - javasolták a mókusok.

- Kedvesek, aranyosak vagytok, ám a nagyobb ajándékokat el sem bírnátok. Olvasni sem tudtok. Pistinek vinnétek azt, amit Kati vár...Örömből szomorúság, meglepetésből csalódás lenne! Köszönöm, de nem ez a megoldás. Nekem kell kijutnom! Hogyan? Még nem tudom...

- Eszembe jutott valami - szólt a bagoly.

- Mondd gyorsan! - sürgették a többiek.

- Mit gondoltok, melyik állat a legerősebb a környéken.

- A medve! A medve!

- A medve alszik. Minden óvodás tudja! S ha csak egyszerűen aludna, de mélyen alszik, nagyon-nagyon mélyen.

- Ráadásul horkol, hogy zeng belé a vidék!

- Fel kell ébreszteni! Ezt a sok-sok havat csupán ő tudja eltakarítani a kapu elől.

- Gyorsan keressük meg!

A madarak repültek, a mókusok fürgén másztak. Odakint elmondták a többieknek, hogy mit kell tenniük.

*

Hamarosan a mackó barlangjához értek. Megálltak. Hallgatóztak, füleltek. Rémisztő, ijesztő és rettentő hangokat hallottak. Óvatosan belopakodtak.

Odabent, jó meleg dunnája alatt, hanyatt fekve aludt a maci, és horkolt, és horkolt, és horkolt. Visszhangzott a barlang, zengett-bongott az erdő, a hegy. Az állatok szólongatják, cirógatják, simogatják, csiklandozzák, ébresztgetik, keltegetik, ám az álom nem szűnik, nem szökik.

Ekkor eszükbe jutott a kicsi, játékos kedvű, mindenkit utánzó nyuszi. Elszaladtak érte, s a barlangba hívták.

- Kedves Nyuszkó! Légy szíves, utánozd a rigó fütyülését, a kakukk hangját, a békák brekegését!

- Ha csak ez kell, megteszem én!

Azzal fütyült, kakukkolt, brekegett, a mackó is beleremegett. Felnézett, s nagy csodálkozva kérdezte:

- Itt a tavasz? Felkelek.

Nyújtózott egy nagyot. Az állatok megnyugtatták:

- Nincs még tavasz, tél borul az erdőre...

- Akkor miért keltettetek fel?

- A segítségedet szeretnénk kérni...

- Éppen ilyenkor, amikor a legszebbet álmodtam...Annyi mézet én életemben nem láttam...üüüm...Miben segíthetek?

- A Mikulás...

- A Mikulás? Miért nem ezzel kezdtétek?

- Nagyon sok hó esett az éjszaka. Eltorlaszolta a Mikulásvár kapuját. Nem tudja kinyitni, ajándék nélkül maradnak a gyerekek!

- Dehogy maradnak! Dehogy maradnak! Brum-brum, sőt: brumm-brumm, azt a havat szeretném én látni, amelyikkel nem bírok el! Gyerünk, szedjétek a lábatokat! A szárnyaitokat se kíméljétek!

Hipp-hopp, hipp és hopp, oda is értek. A medve vezetésével mindannyian munkához láttak.

*

Odabent a Mikulás izgatottan várt, várakozott...Egyszer csak megnyikordult, megcsikordult a kapu. Kitárult. Vidám állatsereg köszöntötte.

- Köszönöm a segítséget! Köszönöm, hogy nem maradtak ajándék nélkül a gyerekek! Köszönöm! Köszönöm!

- Neked mindig szívesen segítünk. Most siess utadra, el ne késs!

A Mikulás felpattant a szánkóra, az ajándékok tetejére, s csengő-csilingelve-énekelve, víg örömmel indult útjára. Barátai még akkor is hallották a hangját, mikor a hegyoldal eltakarta előlük.

A medve visszafeküdt jó meleg ágyába. Pillanatok alatt elaludt. Másnap reggel felébredt. Felkelt, a barlang szájához ment. Kinézett. Elállt a hóesés. A végtelen fehérségben lábnyomokat pillantott meg. Távolodó énekszót hallott. Majdnem megbotlott valamiben...Ránézett. Nem akart hinni a szemének. Lehajolt, felemelte azt az óriási üveget, ami tele volt a legfinomabb akácmézzel.

 

 

Ebben az évben a december sűrű hóeséssel köszöntött az erdőre. Napokon és éjszakákon keresztül esett a hó, tombolt a jeges szélvihar. Ezen az éjszakán különösen vad volt a szél, rázta az ablakokat, s Bálint apó, az öreg erdész, sehogy sem tudott elaludni. Amikor megvirradt, és kinézett az ablakon, nagyon meglepődött.

 

- Hát bizony ennyi havat gyermekkoromban láttam utoljára! - gondolta.

 

Gyorsan felöltözött, bundát, sálat és bakancsot vett fel, s elindult az istálló felé. A sok hó szinte eltorlaszolta az ajtókat, de Bálint apó megnyugodva hallotta az állatok hangját az istállóban. Mikor benyitott, látta, hogy minden rendben van.

 

- Jó reggelt, kedveseim! - köszöntötte a kis barátait.

 

Az állatok is örömmel fogadták.

 

Aztán felkapaszkodott a szénapadlásra, és friss, illatos szénát dobott le a kis gidáknak.

 

- Ez meg a tiétek! - kiáltotta a madárkáknak, és egy marék magot szórt a földre.

 

- Bálint apó, - szólalt meg most az egyik kis gida - mit gondolsz, az erdőben élő barátaink találnak-e maguknak ennivalót?

 

- Remélem - válaszolt Bálint apó. Az őzek erős patáikkal a hó alól is előkaparják táplálékukat, és a vaddisznók is túrnak maguknak gumókat, gyökereket, olykor még makkot is találnak.

 

A havazás azonban napok óta nem akart elállni, és már Bálint apó is egyre jobban aggódott az erdei állatokért. Különösen a fiatal őzek, szarvasok okoztak fejtörést, mert ezek a gyenge, tapasztalatlan kis növendékek nagyon nehezen jutnak ennivalóhoz.

 

Amikor végre megszűnt a havazás, sajnos kemény fagy köszöntött rájuk. Bálint apó magához szólította a hollókat:

 

 

 

 

- Menjetek, nézzetek körül az erdőben, mit csinálnak a barátaink! - mondta a madaraknak.

 

A madarak hamarosan visszatértek, és szomorú híreket hoztak.

 

- Mindent nagy hó borít, az állatok éheznek és fáznak!

 

- Hogyan segíthetnék rajtuk? - törte a fejét az apó, le-fel járkálva a szobában.

 

Korán beesteledett. Bálint apó lefekvéshez készülődött, amikor kopogtattak ajtaján. - Ki lehet ilyenkor? - gondolta az öreg, és kinyitotta az ajtót.

 

 

 

 

Micsoda meglepetés! A Télapó állt ott, hó borította piros kucsmában, alaposan átfázva. Bálint apó megörült.

 

- Gyere be Télapó, melegedj át! - hívta őt a tűzhelyhez.

 

- Micsoda hideg, milyen kemény tél! Ez még nekem is sok! - panaszkodott Télapó. - Ilyenkor karácsony előtt annyi munkám van, és ez a nagy hó bizony engem is megvisel.

 

- Nagyon örülök, hogy itt vagy! - mondta neki Bálint apó.

 

Az erdei állatok nem találnak ennivalót a nagy hóban, és ha nem segítünk rajtuk, éhen halnak! Nem tudnál valamit kitalálni a segítségükre? Télapó egy kicsit gondolkodott, aztán sok-sok papírt és egy ceruzát kért. Bálint apó csodálkozott a kérésen, de összeszedte az összes papírt, ami a házban volt, és leült a Télapó mellé az asztalhoz.

 

A Télapó kihegyezte a ceruzát és szélsebesen írni kezdett. Egyik lapot a másik után írta tele. Amikor látta, hogy Bálint apó semmit sem ért abból, amit csinál, kezébe nyomott egy teleírt lapot.

 

- Olvasd csak! - mondta. Mindjárt mindent megértesz. Bálint apó a mókussal együtt elkezdte olvasni az írást.

 

A levél, - mert a Télapó leveleket írt, - így hangzott:

 

"Kedves gyerekek!

Ebben az évben én kérek tőletek valamit. Ahogy látjátok, nagy hó esett ezekben

a napokban, és kemény hideg van. Az állatok az erdőben éheznek és fáznak. Ha

nem segítünk rajtuk, megfagynak, vagy éhen halnak. Arra kérlek benneteket hát,

gyűjtsetek ennivalót, és szüleitek segítségével hozzátok el Bálint apó házához.

Várlak benneteket!

 

A Télapó!"

 

A madarak elrepültek, és széthordták a leveleket a gyerekeknek. A gyerekek azonnal munkához láttak. Szénát hoztak az őzeknek, szarvasoknak. Magokat gyűjtöttek a madaraknak, répát, káposztát készítettek a nyuszikáknak. Egy kislány még egy tábla csokoládét is hozott!

 

Amikor minden együtt volt, felöltöztek jó melegen, összegyűltek a falu főterén, és szüleikkel együtt izgatottan készülődtek az erdei kirándulásra, Bálint apó házához. Mindenki megértette, hogy meg kell menteni a szabadban élő állatokat!

 

 

 

 

 

A téren várakozva egyszer csak hirtelen vidám száncsengő hangja hallatszott, és a főútra befordult Télapó szánkója.

 

A szán csillogott-villogott, két rénszarvas húzta. A bakon ott ült Télapó, mosolygott és integetett a gyerekeknek. Pillanatok alatt felrakták a sok ennivalót a szánra, s aztán megindultak az erdő felé.

 

A rénszarvasok lépésben haladtak, a gyerekek meg hosszú sorban követték a szánkót, és menet közben szebbnél-szebb karácsonyi dalokat énekeltek.

 

Az erdőben már nagyon sötét volt, s Télapó nehezen találta meg az ösvényt. Ebben a pillanatban ragyogó csillag tűnt fel az égen, fénye megvilágította az utat.

 

- Ez talán a betlehemi csillag, mely annak idején a három királyoknak is utat mutatott? - gondolta a Télapó, és egyszerre nagyon jó kedve lett: a gyerekek éneke csillagot varázsolt az égre, s fénye mutatja a helyes utat!

 

Bálint apó a lámpával már türelmetlenül állt ajtajában. Korábban már hollókkal üzent az állatoknak, hogy jöjjenek a házához, mert nagy meglepetés várja őket. Egyre többen és többen érkeztek, és Bálint apó köré gyűlve várták a meglepetést.

 

Egyszer csak meghallották a száncsengők csilingelését.

Az ösvényen feltűnt Télapó bácsi szánkója, mögötte a bundákba, csizmákba öltözött, vidáman éneklő gyerekhad...

 

Az állatok először megijedtek, de amikor meglátták, hogy gyerekek közelednek, már nem féltek, mert tudták , hogy a gyerekek a barátaik, és nem bántják őket.

 

Ahogy megállt a szánkó, azonnal leszedték az ennivalót és szétosztották az állatok között. Mindenkinek jutott eleség, a legkisebb őzike még a csokoládét is megkóstolta!

 

Nagy lakmározás kezdődött és máris elfeledték az éhezés hosszú, nehéz napjait. Bálint apó arca ragyogott az örömtől.

 

Mosolygott a Télapó is, de legjobban a gyerekek örültek az állatok etetésének. Ezt a napot sokáig nem fogják elfelejteni sem a gyerekek, sem az erdő lakói!

 

Etetés után Bálint apó a ház előtt tüzet gyújtott, s a tűz körül a gyerekek egymás kezét fogva körbetáncoltak vidám dalokat énekelve.

 

A Télapó közben óvatosan megrakta a szánkóját az ajándékokkal. Felült a szánkóra és nagyon halkan elindult. Mit gondoltok, hová ment? Gondolom, tudjátok, hogy az ajándékokat sietett széthordani.

 

Az állatoknak pedig már igazi karácsonyuk volt.