Aranyos nagyapó,

ákom-bákom-mákom,

szíveden kopogtat

kis unokád, Márton.

Szíveden kopogtat

gyönge kis ujjával,

könnyeket pergető

nehéz bánatával.

Mit ér, amit küldtél,

a szép csengős szánkó?

Az egész határban

régen nincsen már hó.

Aranyos nagyapó,

ákom-bákom-mákom,

tudod-e mire kér

kis unokád, Márton?

Gyere el mihozzánk,

légy te a Télapó:

fehér szakálladból

hátha hull majd a hó.

Hátha hull belőle

erdőre, mezőre,

hátha a tavasz még

visszaijed tőle.

Borókás tetejű

kerek halom haván,

hátha repülhet még

csengve-bongva a szán.

Gyere el nagyapó,

ákom-bákom-mákom,

csókolom a kezed:

kis unokád, Márton.

Itt csupa jég a világ,

hóba fagyott a faág.

Zsákkal a vén Mikulás

járja az utca sorát,

lépked a mély havon át.

Néki ma nincs akadály,

rá gyerekek hada vár...

Hívja a lelkesedés,

víg zeneszó, csevegés,

hozza a meglepetést.