Karácsony táján, ó igen,

mikor csizmát húz Télapó,

s a hegyekben a fenyőkre

puhán és halkan hull a hó,

nos, akkor rajtam valami

sejtelmes bizsergés fut át,

gondolkodom vagy álmodom?

Hallom a patkók dobaját.

Hányat kell aludni, ötöt

vagy hármat? Hármat, úgy hiszem,

három éjszaka van hátra

még, vagy talán már annyi sem.

Odaért-e a levelem,

ezen sokat gondolkodom,

mert ha odaért – mondjátok!

izgulni nincs semmi okom.

Voltam-e rossz? Ó meglehet.

De örökké lehet-e jó

egy ilyen gyönge kisgyerek?

S ha rossz voltam, mért voltam? Ó

úgy érzem, s ez nem dicsekvés,

több volt bennem mindig a jó,

mint a rossz, hát az ajándék

akár már most átadható.

Karácsony táján, ó igen,

mikor rám gondol Télapó,

mákoskalácsot majszolok,

künn csöndesen szitál a hó.

Félig ébren álmodom,

mindenfélén gondolkodom,

tudom, levelem odaért,

izgulni tehát nincs okom.