Lámpa fényben pilinkél a hó, s a néma csendben néha süvitt a szél. Most bent, a mama mellett lenni, jó. Lába kelt a nyári Napnak Megfújta az őszi Szél. Kézenfogva elszaladtak. Jött a hideg, fagyos Tél.   Siettében felöltötte Kiskabátját, szorgosan, Szedte szaporán a lábát A Napocska, morcosan. Kelet felől, szürke felhő Az égbolton leselkedett, Körülnézett, majd szétterült Pocakjával, és nevetett. - Elszaladt a Nyár és Ősz is, Jöhet már a Télnek fagyja ! Bukfencezett szürke felhő, Hömpölygött a felhők hadja. Világosság elsötétült, Melegecske elhidegült, A világban minden lassan, Lassan, halkan elcsendesült. Berontott a Tél a csendbe Zordon megrázta szakállát, Összehúzta szemöldökét Kereste a Napocskát. Kigombolta hosszú, szürke Jégvirágos hókabátját, Aztán karját összefonva Várta meleg napsugarát. Várta reggel, várta délben, Egész késő estig várta, Végül ráült a mennyboltra Uralni a nagy világot. Én a téli álmom ültem Kisszobámban, egyedül. Pattogott a kályha tüze. Kint, Tél vára felépült. Egyszercsak az ablak résen Belépett a fázós Nap, Mellém bújt a kiságyamba Betakartam gondosan. Összebújtunk ölelkezve S néztünk ki az ablakon. Nagy pelyhekben hullt már a hó... Bekopogott Télapó.