Kisded Jézus és Szűzanya

Ismeretlen szerző, 14-16. századi

 

Kisded Istent hogyha látom 
Édesanyja karjain, 
szívem olvadoz szent lángon, 
lelkem boldog dalra int.

Vágyik Gyermek, sóvárogja, 
Szűzanyám, a kebledet. 
Ez a Gyermek fölmosolygva 
csókol, simul, ölelget.

 

Amint ragyog kéklő egén 
fénnyel áradozva Nap, 
szopva Kisded Anyja keblén, 
szent örömre úgy ragad.

 

Oly szépséges az ily Anya; 
s gyönyörűbb a Gyermekkel, 
mintha titkos halk ibolya, 
s liljom: Rózsát ünnepel…

 

Annyi szívség, annyi jóság – 
„dárdákat” Szív szívre vet, – 
rétek amennyi viráguk hozzák 
s gyújtnak csillagot egek.

 

Óh ha egy a sok „nyílhegybűl” 
– Édes Kisded! – jutna rám! 
mit Anyádra kis szived küld, – 
s megsebezne! … Jézuskám!… 

 

Fordította: Bujdosó Bálint