Egyszer a télapó biz bajba keveredett, 
hisz a rénszarvasa úgy megbetegedett, 
hogy szegényke lábra sem bírt állni, 
s a télapó szánja így nem tudott felszállni. 
Pedig ha szánjával gyorsan nem repülhet, 
ezen az éjjelen ő nagy gondba kerülhet, 
mert a sok gyermek nem várhat hiába, 
mit vágytak, hát benne kell lenni a csizmába. 
Könnyező szemekkel a szánkóra tekintett, 
majd sóhajtott egyet, s kezével legyintett. 
Üresek a csizmák, s én semmit sem tehetek! 
Rénszarvasom nélkül el nem mehetek! 
Mit gondol majd rólam a megannyi gyerek? 
Hogy elfújták jó szívem az északi szelek? 
S ahogy a télapó emígy zsörtölődött, 
Pimpi, a szamara hozzá dörgölődött. 
Ne bánkódj Télapó, hisz itt vagyok én neked, 
megtöltjük csizmákat, nékem elhiheted! 
Már hogy tudnál csacsi nékem segíteni? 
Mesze kell a szánom, hidd el repíteni! 
Erre a csacsika a szán elé baktatott, 
az öreg télapó meg olyat hallhatott, 
amit csacsi tán még nem mondott senkinek, 
de olyan délcegen, amit bárki elhihet. 
Azzal a kis csacsi belebújt a hámba, 
a döbbent télapó meg hopp, felült a szánra. 
Eztán a csacsika becsukta szemeit, 
majd gondolt egy jó nagyot, s kitárta füleit. 
A szánkó meg hirtelen felröppent az égre, 
s az elcsüggedt télapó is felsóhajtott végre. 
Azzal egyszerre megszűntek a gondok, 
mire hátrafordult, és csak ennyit mondott: 
Tudod télapó, nem a fejünk kell vakarni! 
Elérhetünk bármit, csak nagyon kell akarni!