Egy kisgyereket látok, 
Ölében mesekönyv. 
Sok-sok rajz, írott szöveg. 
A lapok suhognak hátra, előre 
Valamit nagyon keres. 
Aztán megállt, elmélyülten figyelt, 
Egy festett piros ruhás 
Öreg, fehér szakállú apókára. 
Kedves mosolya 
A gyermeket elvarázsolta. 
- Anya nézd, ki ez? 
Az anya mosolyogva felelt 
- Ő a Mikulás, 
A gyerekek barátja. 
Mikor kinn a hó leesik, 
Ő is felkerekedik, 
Sok-sok ajándékkal szánját 
Megrakja, rénszarvasait szólítja. 
Repül a magas égen, csilingel a csengő 
Csillagok vezetik, a hold segíti, 
Így gyermekeket megleli... 
- Kedves ez a bácsi, szeret mindenkit. 
Csak egyet nem értek, 
Engem nem szeret, 
Én miért nem ismerem? 
- Hisz nem kértél még tőle semmit! 
Nevetett az anyja, 
- Kapsz tőlem papírt ceruzát, 
Rajzold le mit kívánsz. 
Az este csendben telt el, 
A gyermek csak rajzolt, csak rajzolt. 
Vonatot, távirányítós autót, 
Legót, labdát, 
Egy nagy kosár ennivalót. 
- Ezt add postára, anya, 
Most már csak várni kell a csomagra. 
Az anya szemében könnyek ültek 
Túl nagy volt a lista, 
Szegénység lakott otthonában. 
Mikor eljött a nagy nap 
A gyermek a kis cipőit kirakta 
Az ablakba, 
Forgolódott, álmában csengőszót hallott 
Rénszarvasok bundáján friss hó csillogott 
Hallotta, hogy nyílik az ablak, 
A mosolygós télapó 
Méltatlankodott 
- Ej, de sokat kértél, máskor ne légy mohó 
Sok helyen nincs még ennivaló. 
Reggel rohant az ablakhoz 
A kis cipő sehol, 
Sírva ment anyjához 
- Itt volt a télapó, de ajándék sehol! 
Akkor látta a sok csomagot, 
A terített asztalt. 
Nevetett, ugrált, 
- Ugye megmondtam, 
hallottam, hogy itt volt! 
Csak felnőttként jött rá, 
Hogy mi volt a Mikulás legnagyobb kincse: 
Az anyja szeretete.