Állt az erdőben egy nagy tölgy fa, 
Kinek Mircó mókus volt a lakója! 
A mókuskát a fa nevelte, tanította. 
De őt mindig bántották, 
És a tölgy örökké megvédte, 
Ezért a mókus nagyon szerette! 
Mircó még kölyök volt, 
Mikor a tölgy beteg lett! 
Nem értették mi lelhette. 
A kis mókuska megijedt, 
Hátha elveszíti kit szeretett! 
Korhadni kezdett a fa, 
S reggel el jött a csoda! 
Minden fehérré változott! 
Tél lett. Havas tél. 
De a tölgy meghalt! 
Mircó attól fogva mindig sírt, 
És társai egyre csak nevették. 
Aztán egy borús, havas hajnal 
Eljött, egy szakállas alak,. 
A Télapó volt az. 
Mircó a fa mellett ült, 
És némán maga elé meredt! 
A Télapó odament, 
Kedvesen ennyit kérdezett: 
Mi a baj kis mókuska? 
Karácsony napja van ma! 
Mircó félve ennyit mondott: 
Télapó, nekem nincs karácsony, 
Mert elvesztettem, akit szerettem! 
A télapó megértően nézett, 
Gyöngéden ennyit felelt: 
Látod mókuska a tájat? 
Fehér. Ez mind a szerettedért! 
Mókuska ennyit mondva: 
De a tölgy nevelt, szeretett, 
Rajtam soha nem nevetett! 
Tudod mit mókuska? 
Gyere ülj a szánomra, 
Elviszlek magamhoz, 
És nem sírunk. 
Mert a tölgy boldog, 
Hogy fehér színű a föld, 
És minden ember örül! 

Mircó karácsonya így végződött. 
A Télapó lett az új barátja, 
Nevelője, apukája!