Óvoda padlón csúszik, mászik, 
száz pici ember csúszdán játszik. 
Indul a Palkó, bárkát épít, 
Festeget Irma, kékít, szépít. 

Jönne be Panni, játékot kér, 
nem jut a polcról, csúszdához tér. 
Nincs, aki egy-két jó szót szólna, 
adna helyet, hogy csússzon róla. 

Körbe megy újból, húzza a bánat, 
száz kicsi szívből ötven játszhat. 
Látja a kislány, ott van a hinta, 
míg odaér, más elfoglalta. 

Nézi a többit, görbül az ajka, 
két pufi lurkó egymást marja; 
nem egyedi példa, ötven társa 
egymás arcát kipi-kaparássza. 

Nincs elegendő gyermekjáték, 
harcol a sok kis kéz, hogy játsszék. 
Hogy lehet itt most rendet tenni, 
száz kicsi szívben békét lelni? 

Hol van a dajka? Bárcsak szánná, 
száz pici gyermek harcát bánná; 
óvoda szertárát ellátná, 
gyermekeket játékkal várná... 

Jön Mikulás bá’ nem sok napra, 
sok pici gyermek áll majd talpra; 
várja a Miklós bácsit, hátha 
lesz csupa játék nagy zsákjába`!