Mindjárt Szilveszter. Edgar Poe-i holló helyett varjak. Rezzen idősorompó. Felhangzik vaskos csőrök rideg Kár!-ja, s megérthetetlen végtelen világa indul már velünk új újévben tovább. Illem-emberek remények látszatát adják egymásnak. Ó, én is ezt teszem szokás-igában, - de máskor ott a Nem! ha vers parancsol dús csillagéjszaka Szépség Földjéről, szívbe rejtett Haza. Ha így teszek, ezt helyesli pár barát, de mégis inkább ellentét kardja vág felém, vagy, ami rosszabb, hallgathatom:  a párkák vesznek össze a fonalon, hogy kinek szőjön a megvesztegetett, és kinél szakítson fonál-életet.   Fénykép-bőséggel megtelt az albumom, de olykor kevés a sok. Bizony, tudom. Miért ne tudnám? Emléksor visszavitt. Nézem a tájak paradoxonjait. Kinyílt nagy kaput, - látszatot. Szilvafát. Mélykék gyümölcsöt ígért fehér virág, s élet-tavasztól élet-őszig az út úgy elrohan, és máris bezárt kapuk itt és ott. Fatörzs. Borostyán futja be. Múltból tekint át szobor kinyílt szeme, majd lemondóan kerítés rácsra néz:  - Ennyi részletből miért e tört egész?   Tűnődöm: hol van egykori domb alól az a pici tó, melyre alkony dalolt rá aranyat? Súgó nád? ...s közben a rét úgy lopta át az estébe énekét, hangtükrét, hogy szállt, szállt mese és való, - s időnként mindez még visszahallható!   Volt élőkről az albumos temető volt fényt, volt árnyat együtt úsztat elő. Fényglóriával anyai Nagymamám. Ő fáj. Mások is. Egyesek? Hát, - talán. Nemlétük fáj-e, - vagy inkább az a Gép, mely forgó léttel felőrli mindenét az embereknek, nem a testük csupán? Kerékfog harap jajduló csigolyán, s a lelkeken is. Minden fordítva van:  látszat-csillagos egünk csillagtalan. Élőknél élőbb szót mond nem egy halott, - s igazabbat! E rossz jelen csak dadog, mikor kérdőre vonják, vagy így felel:  - Érd be, te szegény, te senki, semmivel!   Szilveszter este, - most feléje megyek. Lecsupaszítja a félelmeimet a szél. Félelmek? A trón már készen áll. Ó, mily primitív a nagyfejű király! S mily primitív ez a nép, ha nem szabad! Mint kerülgeti az éles szavakat becstelenségre! Hallgat, majd térdre hull. Jön évre év, de - múltjából nem tanul.   Mindjárt Szilveszter. Edgar Poe-i holló helyett varjak. Ing az idősorompó. Felhangzik vaskos csőrök furcsa Kár!-ja, s milyen közönyös végtelen világa vánszorog velünk az újévben tovább!   ...s kárra Kár, s nem értést színlel a világ!